Az Antikrisztus szelleme: Megtévesztés szép szavakkal

Az Antikrisztus szelleme: Megtévesztés szép szavakkal

Az okos szavak és jó megjelenés nagyon könnyen félrevezetnek az igazság evangéliumától, pedig igazából a látszat mögötti szellemre kellene figyelnünk.

„Ne tévelyedjetek el! Ne hagyjátok magatokat félrevezetni!”

János apostol végig erről beszél leveleiben. Ő az igazság szellemében volt, és őszintén törődött az emberekkel, hogy a szép szavak, képmutatás és hazugságok nehogy tévútra vezessék őket. „Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekedjük az igazságot.” 1 János 1:6. Sötétségben járni azt jelenti, hogy valamilyen bűnt el akarunk rejteni, ami nem tűri a fényt. Ez nem az igazság szelleme! „Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság … aki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt.” 1 János 2:4,6. Nem szabad „a kegyesség látszatát megőrizni, de az erejét megtagadni.” 2 Timóteus 3:5. A kegyesség látszata nagyon könnyen megtéveszti az embereket, ezért János szándéka az, hogy rávilágítson a képmutatásra, és így mi ne vezettessünk félre.

Vonzó látszat

Az embereket természetüknél fogva vonzza a jó megjelenés. Sokan jól adják elő magukat, magabiztosak és tehetségesek a beszédben. De nekünk az emberek cselekedeteit kell néznünk – a szellemet, amiben vannak. Mi zajlik a látszat mögött? Vajon a világosságban járnak, megtartják az Ő parancsolatait úgy, ahogy meg van írva; és úgy járnak, amint Ő járt? A szép szavak semmit sem jelentenek, csak az élet számít. A szép szavak megvakíthatják az embereket, akik így nem veszik észre a beszélő bűneit. Az emberek megszokták, hogy a szép kifejezésekre és jól hangzó beszédekre figyeljenek, de nincs érzékük az igazságra. Vajon a szavak mögött olyan élet van, ahol a beszélő úgy jár, ahogy Jézus? Sokan nagyon ügyesen tudnak beszélni, de aztán továbbra is bűnben élnek.

Lelkészek és gyülekezetvezetők is élhetnek paráznaságban és más utálatos bűnökben, és az emberek semmit sem vesznek észre, amíg hirtelen ki nem derül. Ilyenkor mindenki meg van döbbenve: hiszen olyan tehetséges vezető volt! De ha az igazság szellemében álltak volna, amire János olyan tisztán rávilágított, megláthatták volna a szellemet a látszat mögött. Isten gondoskodik róla, hogy az ilyen képmutatás kiderüljön. Ezek a dolgok nem maradhatnak örökké rejtve. Ne arra hallgass, ami jól hangzik! –  a gyönyörű kifejezésmódra, vonzó egyéniségre stb. Tanulj abból, amit János ír; tanuld meg felismerni a szellemeket! Kapj érzéket az igazság szellemére! Akkor nem vezet félre az Antikrisztus szelleme, ami olyan erősen dolgozik ezeken az embereken keresztül, hogy eltévelyítse az embereket az igazságtól, ami Istenben van.

A tanítás legyen Isten szelleme szerinti

Eszek a szellemi vezetők azt tanítják, hogy a bűn nem olyan veszélyes. Nem sokat tehetünk ellene, mondják, de van elég kegyelem a bűnbocsánatra. Isten „napszemüvegen keresztül” lát minket – Jézus vérén keresztül. Ha az igazságot tanítanák – hogy úgy kell járnunk, amint Jézus járt -, az elfordítaná tőlük az embereket. Ők hatalmat akarnak; szeretik, ha nagy tömegek hallgatják őket. A hatalom függői lesznek. Prófétai nevet akarnak. Ez igazából szellemi paráznaság. A vezetőknek az élő Istent kell szolgálniuk, nem pedig az embereket. Azt kell tanítaniuk, amit Isten szelleme munkál a szívükben, sem többet, sem kevesebbet.

Azokban kell bíznunk, akik Isten szavát élesen, tisztán és hatalommal hirdetik. Azokban, akik a világosságban járnak, akik élete eltűri az Igazság szellemének fényszóróit. Akiknek a beszéde a hallgatót Krisztusban való életre vezeti. Akik megtartják az Ő parancsolatait, és úgy járnak, amint Ő járt. Ez a teljes ellentéte annak, amit az Antikrisztus szelleme azokon a vezetőkön keresztül végez, akik a képmutatásuk és Isten igéjének elferdítése által senkit sem tudnak többre vezetni, mint bűnbocsánatra és jó érzésekre.

„Szeretteim, ne higgyetek minden szellemnek, hanem vizsgáljátok meg a szellemeket, hogy Istentől valók-e.” 1 János 4:1.

Kevesen vannak, akik szeretik az igazságot

Mégis az emberek szeretik ezeket a szavakat hallgatni, mivel ez azt jelenti, hogy nem kell használniuk a keresztet a saját életükben – így nincs szükség cselekedetekre, szenvedésre és kijönni a bűnből. Ezért van az, hogy ezek a személyek, akik az Antikrisztus szellemében tanítanak, ilyen nagy tömegeket vonzanak magasztosságukkal és gyönyörű, de üres szavaikkal. Ők azt adják az embereknek, amit hallani akarnak, és nem azt, amire szükségük van. És ekkor a Sátán elégedett, mert az emberek pont ott vannak, ahol ő akarja – kilométerekre a bűn feletti győzelem evangéliumának igazságától.

Így az emberek inkább megmaradnak a vakságban, és nem veszik tudomásul az igazságot, mivel így élhetik kényelmes életüket, abban a hitben nyugodva, hogy Jézus mindent megtett, és nekik semmit sem kell tenniük. Azokat, akiknek a tanítóiknak kellene lenniük Krisztusban, megszállta az Antikrisztus szelleme, és így a vallásos világ többsége továbbra is sötétségben és tudatlanságban marad.

Kevesen vannak, akik az igazság igéjét hirdetik! Kevesen vannak, akik keresik az igazságot, és nyitva tartják a szemüket, hogy észrevegyék ezeknek a jól hangzó előadásoknak a csalását, ami mögött nincs krisztusi élet.

Sigurd Bratlie egyik beszéde alapján, amit Oslóban mondott 1980-ban.

A Szentírást az új fordítású revideált Bibliából idézzük. Amennyiben más forrást használunk, azt jelöljük. RÚF 2014 © 2014 Magyar Bibliatársulat. Minden jog fenntartva.