Hogyan lehetek megváltva?

Hogyan lehetek megváltva?

A Biblia beszél a megváltásról. De hogyan lehetek megváltva?

4 perc ·

„Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre.” II.Korinthus 7,10.

Bűnbánat által megváltatni

Ez a vers nagyon világosan megmagyarázza, hogyan váltathatunk meg. A bűnbánat és megtérés vezet a megváltáshoz, ami azt jelenti, hogy a bűntől és a világ kívánságaitól Istenhez fordulunk. Ez a vers azt is megmutatja, hogy az Isten szerinti szomorúság vezet bűnbánathoz és megtéréshez. Tovább írja Pál ugyanebben a versben, hogy a világ szerinti szomorúság pedig halált okoz – ez az a szomorúság, amikor többet akarunk, mint amit a világ kínálhat. De az Isten szerinti szomorúság, az a saját bűneink miatti szomorúság, és az isteni dolgok hiánya miatti szomorúság: a jóság, a szeretet, a kegyelem, a türelem stb. hiánya miatt.

A bűnbánat első gyümölcse a bűnbocsánat – és amikor Isten szerinti szomorúságból származik, akkor tudatos döntést hozok arról, hogy véget vetek a régi, bűnös szokásaimnak, és elkezdem keresni Istent.

A bűn feletti győzelem által megváltatni

„Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, mint újszülött csecsemők a hamisítatlan szellemi tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre.” I.Péter 2,1-2.

Sajnos sokaknál, amikor „megtérnek” csupán a társasági életük változik meg, de a gondolatviláguk és a magatartásuk nem. Ez az Ige utáni vágy hiányából fakad, amely a hamisítatlan szellemi tej, így nincs növekedés sem az istenfélelemben, mert a szomorúság nem Isten szerinti. Az ilyenek ínségét és szomorúságát inkább a földi körülményeik és bűneik következményei okozzák. Nem ismerték be igazán bűneiket, és nem vágyakoznak az azoktól való szabadulásra. Épp ezért boldogan hallanak a bűnbocsánatról, de nem érdekli őket az igazság igéje, amely a bűn feletti győzelemhez vezet. Ez az oka annak, hogy a keresztény összejöveteleken az igehirdetés sokkal inkább a bűnbocsánatra koncentrálódik, mint a bűn feletti győzelemre.

A megváltás két része

Tehát látjuk, hogy a megváltásnak két része van. Először a bűnbocsánat, amit rögtön, abban a pillanatban kapok, amikor megbánom bűneimet és megtérek; másodszor az a folyamat, amelynek során szabaddá válok a bűntől, győzelmes életet élek, és növekszem Krisztus erényeiben, vagyis a Szellem gyümölcseiben, amiről a Galácia 5,22-23-ban olvasunk. De ha nincs vágyam vagy érdeklődésem a második részhez, akkor felmerül a kérdés, vajon részt kaptam-e az elsőből – a bűnbocsánatból – vagyis valóban megbántam-e a bűneimet és megtértem-e.

Kedves Olvasó, ha érzed, hogy Isten Szelleme munkálkodik benned és megítéli bűneidet (János 16,8.), ne kezeld azt felületesen! Hagyd, hogy ítéljen és teremtsen benned ínséget a bűn ellen, és Isten szerinti szomorúságot, mely igaz megtérésre vezet! Így lehetsz megváltva és megmentve, és így nagyobb örömet és békét kaphatsz, mint valaha képzelted.

A Szentírást az új fordítású revideált Bibliából idézzük. Amennyiben más forrást használunk, azt jelöljük. RÚF 2014 © 2014 Magyar Bibliatársulat. Minden jog fenntartva.