Íme csekély tűz mily nagy erdőt felgyújt!

Szeretünk tudni a pletykákról és titkokról. Minél botrányosabbak, annál élvezetesebb megosztani őket. Sokszor elfelejtjük átgondolni, vajon igazak-e vagy sem. Változtatunk rajtuk, kiegészítjük a részleteket, túlzunk kicsit itt és ott, hogy a megfelelő reakciót váltsuk ki. A legrosszabb fajta történetmondóvá válunk. Tudni akarunk a vitákról, és hangoztatni a saját véleményünket. Vonzanak minket a konfliktusok. Szeretnénk látni a veszekedéseket.

„Íme a hajók is, noha mily nagyok, és erős szelektől hajtatnak, mindazáltal igen kis kormánytól oda fordíttatnak, ahová a kormányos szándéka akarja. Ezenképpen a nyelv is kicsiny tag és nagy dolgokkal hányja magát. Íme csekély tűz mily nagy erdőt felgyújt!” (Jakab 3,4-5).

A beszéd, ami rákfekélyként terjed

Sokan nem veszik komolyan a pletykákat és a rágalmazást. Hamar felismerjük, hogy a lopás, a düh és a féltékenység bűn, de sokszor nem vesszük figyelembe, hogy a pletykálás és a rágalmazás is.

„A szentségtelen üres lármákat pedig kerüld, mert mind nagyobb istentelenségre növekednek. És az ő beszédök mint a rákfekély terjed.” (2 Timóteus 2,16-17). A rágalmazás annyira természetes nekünk, hogy még gondolkodás közben is előjöhet. Egy egyszerű beszélgetés is alkalom lehet a panaszkodásra, vagy hogy negatívan beszéljünk valakiről. Talán valamilyen előítéletünk van valaki felé, és titokban azt akarjuk, hogy mások is így gondolják. Beleszőjük a véleményünket a beszélgetésbe, hogy a másik egyetértsen: „igen, ő annyira ilyen” vagy „egyszerűen szörnyű, hogy hogy megúszta ezt”. Rágalmazással a másikat is rágalmazásra biztatjuk.

A rágalmazásnak borzasztó következményei vannak: megosztás, viszály, gyanúsítás. Sátán mindig a megosztásra törekszik. Bármilyen lehetőséget megragad a testvériséget és az egységet rombolni. Elképesztő, hogy mi mindent tönkre tud tenni a pletyka és a rágalom. „A gonosz emberversengést szerez, és a susárló elválasztja a jó barátokat.” (Példabeszédek 16,28).

A rágalom utóíze megmarad. Idővel egy kisebb gond akkorára nő, hogy éket ver a barátok közé. Az egykori tiszta forrást úgy felkavarták, hogy sötét és homályos lett.

„A susárló elválasztja a jó barátokat.” (Példabeszédek 16,28).

Szeretetben növekedvén egymásért

„Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.” (Efézus 4,32).

Ahhoz, hogy szabadok legyünk a pletykától és rágalmazástól, elsősorban növekednünk kell a szeretetben. A szavaink építik a szeretet kötelékeit, vagy lerombolják?

Írva van Máté 12,34-ben: „Mert a szívnek teljességéből szól a száj.” Mit árul el szívünkről, ha gyorsak vagyunk rosszat mondani a másikról? Mennyi szeretetünk van valójában, ha ilyen könnyen kibeszélünk másokat?

Mikor őszinte szeretettel vagyunk mások iránt, egyszerűen képtelenség rágalmazni őket. Eltűnik ellenük minden sérelem és panasz. Írva van a szeretetről az 1 Korintus 13,4-7-ben: „A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.” Ha ilyen szeretettel vagyunk a körülöttünk lévők felé, még magának a gondolatnak is, hogy titokban ellenük beszéljünk, szörnyűnek kellene lennie!

Imádkoznunk kell Istenhez segítségért, hogy növekedhessünk a szeretetben, és hogy jók és kedvesek lehessünk a többiek felé. Ha úgy gondoljuk, hogy a másik valamit helytelenül csinál, imádkozhatunk érte, és Isten megmutatja, hogy miben tudunk neki segíteni. Talán odamehetünk hozzá a szeretet szellemében, és kérhetjük, hogy tisztázza a dolgokat, ahelyett, hogy felkavarnánk a vizet rágalmazással. Majdhogynem lehetetlen rossz gondoltatokkal lenni vagy rágalmazni egy olyan embert, akiért imádkozunk. Összpontosítanunk kell a jóra, és tevékenyen imádkozni másokért. Azáltal, hogy megosztjuk ezt a szeretetett, segíthetünk abban, hogy béke és nyugalom legyen.

Hallottál egy pletykát vagy történetet valaki másról? Egyszerűen engedd, hogy nálad elhaljon! „Ha a fa elfogy, kialuszik a tűz; ha nincs súsárló, megszűnik a háborgás.” (Példabeszédek 26,20). Ha azonnal elfogadunk mindent, amit hallunk a másikról, az megmutatja, milyen közel is áll hozzánk a pletykálás és rágalmazás. Ha csak engedjük, hogy egy ilyen gondolat járjon a fejünkben, ez már az első lépés a megosztás és viszály felé. A hazugság futótűzként terjed.

Határozott ellenállás a rágalmazás ellen

Mit tegyünk, ha a körülöttünk lévők elkezdenek rágalmazni valakit? Talán csatlakoztunk egy beszélgetéshez, ahol rosszat mondanak valaki másról. „Hé, hallottad, mit tett?”

Ha engedjük, hogy ez folytatódjon, ugyanannyira bűnösök leszünk, mint akik felhozták a témát. Nem vehetünk részt a pletykálásban és rágalmazásban azért, hogy „barátságosak” legyünk, vagy hogy „beilleszkedjünk”. Van akaratunk ez ellen harcolni? Szeretnénk mindörökre felhagyni a rágalmazással? Nem engedhetjük élni ezeket a gondolatokat és cselekedeteket, ha tudjuk, hogy meg kell halniuk.

Az emberek általában azzal védik magukat, hogy a rágalmazásuk igaz. Ez nem mentség! „Annakokáért menthetetlen vagy ó ember, bárki légy, aki ítélsz: mert amiben mást megítélsz, önmagadat kárhozatod; mivel ugyanazokat műveled, te aki ítélsz ” (Róma 2,1). Még akkor is, ha minden szó igaz volna, emlékeznünk kell, hogy a rágalmazás önmagában is gonoszság! Ha meghallgatjuk a rágalmat, és elnézzük azt, akkor a mi felelősségünk is lesz. Egyszerűen meg kell tagadni a rágalmazótól a lehetőséget, hogy még egy szót mondjon!

Vigasztalni és építeni egymást

„Semmi rodhadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak” (Efézus 4,29).

A szánkat sok jóra használhatjuk, áldásra és mások felemelésére, vagy gonoszságra és rágalomra. „Ugyanabból a szájból jő ki áldás és átok” (Jakab 3,10). Mikor felvesszük a harcot a rágalmazás ellen, példák lehetünk mások számára. Olyan szellemet sugárzunk ki, ami annyira erőteljesen a rágalmazás és zsörtölődés ellen van, hogy az emberek megérzik: ez egyszerűen nem elfogadható.

Mindig ébernek kell lennünk, hogy azok lehessünk, akik szavaikkal építik az egységet, és nem azok, akik lerombolják. „Aki szereti az ő Atyafiait, a világosságban marad, és nincs benne botránkozásra való” (1 János 2,10).