Elérhető még: Afrikaans, Deutsch, English, Español, Français, Italiano, Nederlands, Norsk, Suomi

Az Új szövetség és a törvénytelenség titka

A végső időkben élünk. Ezek veszedelmes idők, mert az emberek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de megtagadják annak erejét. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mesékhez odafordulnak (2 Timóteus 3:1-5). Elveszik Jézus vérének az erejét. Azonban Sigurd Bratlie leleplezi az olyan kifejezések mögött rejlő képmutatást, mint: „vér által”, „a Golgota befejezett műve” vagy „Halleluja, dicsérjétek az Urat!” Kiemeli, hogy keresztényekként mit kell tennünk, hogy betartsuk a ránk eső részt a szövetségből, amelyet Jézus Krisztus által Istennel kötöttünk. Isten megígérte, hogy eltörli bűneinket, megáld minket minden szellemi áldással és azokkal a földi dolgokkal, amelyekre szükségünk van. Cserébe nekünk meg kell ígérnünk, hogy feladunk mindent, hogy minden akaratának engedelmeskedünk, és megtartjuk Jézus parancsolatait. Ez a könyv fellelkesíti az olvasót, hogy kövesse Jézust az élet keskeny útján; mert ha nem követjük Őt ezen az úton, akkor sohasem járhatunk annak a lábnyomában, aki nem vétkezett (1 Péter 2:21-24). Bár lenne egy ébredés a szívünkben, hogy vele együtt meghaljunk, hogy vele együtt élhessünk is, és ez a félrevezetés – hamis tanítás és törvénytelenség – fel lenne fedve, még mielőtt Jézus visszatér.