Elérhető még: Afrikaans, Deutsch, English, Español, Français, Italiano, Nederlands, Norsk, Română, Suomi

Krisztussal együtt megfeszíttettem

Elias Aslaksen bevezetése a könyvben így kezdődik: „Az, hogy Ő megfeszíttetett, az egy dolog, de az, hogy mi megfeszíttettünk, az egy egészen más dolog. Éppúgy, mint ahogy az egy dolog, hogy Ő megcselekedte Isten akaratát, de valami egészen más az, ha mi is megcselekedjük azt. Ő értünk feszíttetett meg, de nem azért, hogy mi így elkerüljük a megfeszíttetést, hanem azért, hogy vele együtt mi is megfeszíttessünk.”

Aslaksen a könyv célját is leírja: „Ennek a kis füzetnek az a célja, hogy ez többeknek sikerüljön. Hadd sikerüljön neked is, kedves olvasó.”

Később arról ír, mit jelent számunkra megfeszítve lenni. Ez nem csak egy jelképe annak, amit Jézus tett értünk; több annál. Ez azt jelenti, hogy saját természeti testünk szenvedélyeivel és kívánságaival együtt a keresztre van szögezve (Galácia 5:24), tehát a bűn többé már nem jön fel bennünk, mivel a természeti test ténylegesen halott. Ez azt jelenti, hogy saját régi természetünk levettetik, ahogyan felöltjük Jézus életét. A hit ebben a megfeszített életben győzelmet ad a bűn felett minden olyan területen, ahol világosságot kapunk az életünkben. Ez a megfeszített élet hatalmas eredményeket hoz azokban, akik ezt az életet választják. Ők megtapasztalják Isten ígéreteit az életükben: megtapasztalják a győzelmes életet, megnyugvást Istenben, személyes szellemi fejlődést és Krisztus testének növekedését.