Megmenekülni a hiábavaló élettől

Vajon megszabadíthat-e az evangélium a lustaságtól?

Megmenekülni a hiábavaló élettől

Megmenthet-e az evangélium egy embert a hiábavaló, időpazarló életmódtól és segíthet-e neki, hogy elvégezze a feladatát?

A férjemet példás munkamorálra nevelték. Nemcsak megírta a tennivalók listáját, hanem el is végezte őket. Saját magát és háztartását a közösségi naptár köré szervezte; időben odaértünk az összejövetelekre, adakoztunk, és ő terv szerint és jól végrehajtotta a rá bízott feladatokat.

Engem sokkal bohémabban neveltek fel. Akkor tettük meg a dolgokat, ha és amikor kedvünk volt. Ha ma nem lett kész, akkor a holnap is jó lesz. A szüleim nyugodtak voltak, apám nem volt törekvő, anyukámat pedig nem érdekelte, hogy mindig rend legyen a házban. A gyerekek lusták voltak, és ez rendben volt így; boldogok voltunk.

Láttam, hogy a férjem milyen sikeres lett a szakmájában a kemény munkának köszönhetően. Láttam a tervek logikáját, és elkezdtem kidolgozni a sajátjaimat. Megterveztem a feladatokat, a menüt; listákat és időbeosztásokat csináltam.

Amikor tartottam az időbeosztást, az életem rendben ment, és a felszínen tudtam magamat tartani a mosással, főzéssel, takarítással és a többi anyukás feladattal. Még el is terjedt rólam, hogy rendszerezett vagyok. Aztán a gyerekek felnőttek, és a napjaim többé nem voltak tele pelusokkal, kulacsokkal, iskolai fuvarokkal és megszakított éjszakákkal. Ekkor rájöttem, hogy nem kell listákat írnom csak azért, hogy a hullámok ne csapjanak össze a fejem felett.

Még mindig ugyanaz a lusta gyerek voltam

És ez után, a sok év után rájöttem, hogy még mindig ugyanaz a lusta „gyerek” vagyok, mint régen. A listák és tervek nem változtatták meg azt, aki voltam; csupán segítettek megbirkózni a nyugtalanságommal és féken tartották a lusta természetemet. Mikor már nem kellett listákat írnom a boldoguláshoz, a lusta természetem rögtön visszatért.

A negyvenes és ötvenes éveimben több időm volt, és elpazaroltam. Valamit meg kellett csinálni; otthagytam. Valakit meg kellett látogatni; otthon maradtam. Imádkoznom kellett volna; elaludtam. Fel kellett volna írnom valamit; elvonta a figyelmemet a tévé. Meg tudtam nézni valamiből egy teljes epizódot az elejétől a végéig, és nem kellett babát etetni, egy gyerek sem ráncigálta a szoknyámat, senki sem nyafogott, hogy vigyem le a parkba, és senkit sem kellett elvinni az iskolába.

De Jézus tanítványaként volt egy elhívatásom, hogy tökéletes legyek, mint ahogy Ő is tökéletes; hogy az Ő lábnyomaiban járjak, hogy jót tegyek, hogy felelősséget vállaljak. Elvégre az életem nem a sajátom; Istenhez tartozik.

És egyszer ezt olvastam:

„Ezért tehát elméteket felkészítve legyetek józanok, és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok. Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, hanem – mivel ő, a Szent hívott el titeket – ti is szentek legyetek egész magatartásotokban, mert meg van írva: ’Szentek legyetek, mert én szent vagyok.’ ” 1 Pét. 1:13-16.

Harc a lustaságommal

Felkészíteni az elmémet egy cselekvésre való felhívás; gondolni rá, hogy mit kell elvégezni, és hogy vajon Isten mit szeretne, hogy tegyek. Fiatal és telve energiával vagy középkorú és fáradt – mindannyiunkra vonatkozik a felhívás, és ha elszalasztjuk, meglopjuk Istent egy munkástól a földeken.

Rájöttem, hogy nem volt elég rákényszeríteni magamat, hogy tartsam az időbeosztást és a listákat. Amikor már nem volt muszáj ezeket csinálnom, akkor tudatosult bennem, hogy a probléma forrását nem oldották meg; legbelül még mindig lusta voltam. Isten azt akarta, hogy a lusta magatartást számoljam fel, nem pedig, hogy rendben tartsam a háztartást.

De én a lusta hátteremmel, a könnyen elkalandozó természetemmel, a „majd holnap” – hozzáállásommal hogyan tudnék annyira Szellemben élni, hogy levetkőzzem a szokásaimat és mindennap áldozatként adjam az életemet?

Ha keményen küzdök a lustaságom és halogatásom ellen, és imádkozok a Szellemért és segítségért, akkor az a részem meghal és átváltozok. Nem csupán a felszínen tartom magam, hanem maga a természetem változik lépésről lépésre.

„Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, szent félelemmel éljetek földi vándorlásotok idején, tudva, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.” 1 Pét. 1:17-19.

Megszabadulhatok a hiábavaló életemtől: nem csak elfedhetem azzal, hogy tartom magamat egy listához. Ülhetek egy film előtt még az ujjammal az „indítás” gomb fölött, és csendben eldönthetem: most, ebben a pillanatban számomra nem ez a helyes. Ehelyett dönthetek úgy, hogy most valami épületeset hallgatok, és közben rendet teszek, rendszerezem a papírokat vagy vasalok. Van választásom.

Minden nap hozhatok olyan kis döntéseket, melyekről senki sem tud, de csendben megszabadítanak a természetemtől. Ezek a döntések a szellemi világban érzékelhetőek, és semmi közük a munkamorálhoz; egyszerűen csak az a kérdés, hogy engedelmeskedek-e a Szellem vezetésének. Az olyan élet, amelyben engedelmeskedek a Szellem szelíd ösztönzésének, győzelmet, erőt és áldást hoz, így minden nap a győzelem napja.

Ingyenes e-könyvek letöltése

Kegyelem Jézus Krisztusban

„Ha a kegyelemre gondol az ember, akkor leginkább csak a bűnbocsánatra gondol. És mivel mindnyájan vétkeztünk, szükségünk van a kegyelemre.” – Sigurd Bratlie ezekkel a szavakkal kezdi kegyelemről szóló könyvét. Később részletesen leírja, hogy a kegyelem Jézus Krisztusban mennyivel többet jelent, mint a bűnbocsánat. Igazságot és segítséget is jelent. Tanít, hogy ne vétkezzünk, hogy teljesen győzelmes életet éljünk, amely a tökéletességhez vezet.