A Biblia legszomorúbb igéi

Milyen érzés lenne rájönni, hogy elvesztegettük az életünket?

Ha nem tudjuk elérni azt, ami szerintünk a képességeink csúcsa – bármi is legyen az – akkor olyan érzésünk lehet, mintha elvesztegetnénk az életünket. Néhányunk számára ilyen lehet, ha nem jutunk el a karrierünk csúcsára vagy nem keresünk sok pénzt. Esetleg érezhetünk így akkor is, ha nem házasodunk meg vagy nem lesznek gyermekeink, vagy ha nem járunk el dolgozni, hanem otthon vigyázunk a gyerekeinkre. Vagy ha árufeltöltők vagyunk egy szupermarketben.

Csak éljük földi életünket, elmegyünk munkába vagy iskolába, hazamegyünk, eszünk, TV-t nézünk, majd lefekszünk (naponkénti ismétléssel). Mindez frusztrálhat minket, üresnek és céltalannak tűnhet.

Azonban amit teszünk, vagy nem teszünk, nem mindig elvesztegetett életre utalnak. Nagy emberi vívmányok nem mindig a siker mutatói.

Az egyetlen igazán elvesztegetett élet…

Rájöttem, mit jelent elvesztegetni az életemet és ezt a Biblia legszomorúbb igéi írják le:

„Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” – Máté 7:22-23.

Mily nagy tragédia lenne, ha olyan életet élnék, amelyről azt gondolom, hogy egy jó élet, egy élet Isten szolgálatában, csak azért, hogy végül rájöjjek: egyáltalán nem ismertem meg Őt. Ha életem végén, amikor találkozok Krisztussal, Ő rám nézne és azt mondaná: „Nem ismerlek.”

Hogyan történhetne ez meg?

Lehetséges, hogy elfogadok egy „keresztény” formát, ami körülbelül ennyiből áll: egyetértek azzal, hogy Jézus meghalt a bűneimért és utat nyitott a mennybe, hiszek ebben és elfogadtam Jézust, mint Megváltómat. Punktum.

Személy szerint engem ez az alap hit sarkallt az önkénteskedésre, a klubokba való bekapcsolódásra és a jó munkákra és azt hittem, hogy ez elegendő. Ezt a keresztény életet éltem én, amikor fiatal voltam. A férjemmel nagyon aktívak voltunk a helyi evangélikus gyülekezetben; szolgáltunk a bizottságban, ifjúsági klubot vezettünk, segítettünk megbeszéléseket szervezni stb.

Mégis…

Mikor utána néztünk a keresztény élet jellemzőinek a Bibliában, ilyen kifejezéseket találtunk:

„Mert aki Istentől született, az legyőzi a világot.” – 1 János 5:4.

„Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben…” – Róma 6:12.

„…a bennünk munkálkodó erő szerint…” – Efezus 3:20.

„…aki testileg szenved, az elszakad a bűntől,” – 1 Péter 4:1.

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve…” – Galaták 2:20.

Azután, amikor megfigyeltük, hogy mi hogyan éltük a keresztény életet, az nem egyezett ezekkel az igékkel. Arra jutottunk, hogy bár elfogadtuk Jézust, mint Megváltónkat, nem éltük azt az életet, melyet Jézus tett lehetővé. A felismerés ijesztő és felüdítő volt egyszerre.

Meggyőződni arról, hogy Jézus ismer engem

Amint megértettük a különbséget, kitűztük célként, hogy olyan emberek leszünk, akiket Jézus ismer.

Elhatároztuk, hogy a legnagyobb siker, amit valaha elérhetünk, az az lesz, hogy olyan emberekké válunk, akiket Jézus ismer – attól függetlenül, hogy mennyit keresünk, vannak-e gyermekeink vagy nagy házunk, hogy a karrierünk hol tart vagy hogy fontos emberek tisztelnek-e minket. Személy szerint a legnagyobb sikerem az lehet az életben, hogy először is tudom, hogy Jézus hogyan győzött a kísértésekben az Ő életében és azután az, hogy követem Őt ebben.

Ezt jelenti „részesülni Krisztus szenvedéseiben”. (1 Péter 4:12-13; 1 Péter 2:21.) Ellenállni emberi hajlamaimnak saját életemben éjjel és nappal, hogy fokozatosan isteni természetre jussak.

Ennek nem kell drámainak lennie. Egyszer a nővérem és én beszélgettünk egy barátunkkal, aki épp megválni készült egy bútordarabjától. Megkérdezte, hogy kell-e valamelyikünknek. „Nekem kell!” – mondtam, még mielőtt befejezte volna a mondatot. Tudtam melyik bútorról volt szó és nagyon meg akartam szerezni. Nem akartam, hogy a nővéremé legyen. Megkaptam a bútort, de később, amikor visszagondoltam a viselkedésemre és indítékomra, találtam valami elítélni valót: önzést és kapzsiságot. Az indíték ítélete csendben történik Isten és közöttem. A nővérem és a barátunk nem tudtak erről semmit, de amint beismertem Istennek, hogy önző és kapzsi voltam és bocsánatot kértem és erőt arra, hogy megtagadjam ezt a fajta viselkedést a jövőben, kezdtem megérteni hogyan kell Jézust követni és Ő tudott velem kommunikálni.

Ha ilyen módon élek, akkor nem vesztegetem el az életemet, akármik is legyenek a körülmények. Tudom, hogy sok szempont szerint nem vagyok sikeres ember: nem rendelkezem nagy fizetéssel, nem vagyok ismert és nincs magas rangom a hivatásomban és nem élek egy nagy vidéki házban. Ám a „sikeres élet” számomra az, ha ezeket a szavakat hallhatom:

„Jól van, jó és hű szolgám, … osztozz urad örömében!” – Máté 25:21.