A Pünkösd tüze

„Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk. Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” Ap. Csel. 3:41-42

Az Első gyülekezet naponta összegyűlt a templomban teljes egységben. Egy szellemben gyűltek össze a gonoszság szellemi fejedelmei ellen. Az első szeretet meggyúlt szívükben. Az emberek évszázadokon keresztül a Sátán áldozatául estek, de most, neki kellet meghátrálnia a Pünkösd tüze elől.

A vadállat távol marad a tűztől.

Ha meg akarod védeni magadat a dzsungelben a vadállatoktól, tüzet gyújtasz. A vadállat biztonságos távolból fog figyelni a fák közül. Valahányszor a lángok felcsapnak, néhány lépést tesz hátra. Viszont mikor a lángok alábbhagynak, egy kicsit közelebb lopóznak és egyre közelebb jönnek az elhaló tűz miatt. A szélén lévők lesznek az elsők, kik áldozatul esnek a vadállatnak. Ha a tűz teljesen kialszik, mindenki áldozat lesz. Ez annak a példája, hogy mi történhet az élő Isten gyülekezetével.

Azt olvassuk az Apostolok cselekedetei 6:1-ben, hogy mikor a tanítványok száma sokasodott, zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók között a héberek ellen. Itt hallhatjuk a vadállat morgását azok között, akik az első gyülekezet szélén álltak. Pál azt írja, a 20:28-29-ben: „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat.” Pál erősen inti az idősebbeket, hogy vigyázzanak a nyájra és őrizzék őket ezektől a vad farkasoktól. Semmit sem szabad kímélni annak érdekében, hogy Isten nyáját megvédjük, melyet Jézus a saját vérével nyert meg. Ez az, amikor jobban kell szeressük Jézust, „mint ezeket”. Olvasd el a János 21:15-17-et.

A Pünkösd tüze mindig ég a tanítványokban

A Sátán nem tudott semmit sem kezdeni a tanítványok magjával az első gyülekezetben. Legyőzhetetlenek voltak. A Pünkösd tüze mindegyikükben égett egészen haláluk napjáig. Napjainkban is portyáznak ezek a vadállatok, áldozat után kutatva az élő Isten gyülekezete körül. Ezek morgását és ordítását időnként hallhatod a szélekről. Azonban, még most is van egy tanítványi mag, akiknek szívében a Pünkösd tüze fényesen ég, és a Sátánnak nincs hatalma felettük. Éppen ezért mindenkinek igyekeznie kell, hogy középre kerüljön, ahol a tűz a legmelegebb.

Ahhoz, hogy a tűz égjen, mindenkor táplálnunk kell az önös életünkkel. A Pünkösd tüze kihunyt azokban a szívekben, ahol a fokozatosan mélyülő önismeret hiányzik. Ezeknél nem marad más, csak dicsőséges emlékek arról, mikor megkeresztelkedtek a Szellemmel. A vadállatok –még ha bárány bőrben is vannak – feldúlják és tönkreteszik az ilyen gyülekezeteket.

A Pünkösd tüzének továbbra is égnie kell. Forró imaórákra van szükség. Nálunk minden gonoszságnak meg kell állnia. Ügyeljünk rá, hogy ne legyen a szentekkel való közösségünkben törés, mert különben végünk van. Csak a többi szenttel együtt, a test növekedésével növekedhetünk fel Hozzá, aki a fej. Csak a testben van Krisztus teljessége. Legyünk olyanok, mint a tanítványok magja az első gyülekezet idején, akik inkább elégtek a máglyán, minthogy vétkezzenek.

Kivonat a BCC „Skjulte Skatter” c. havilapjából (1938 január)
© Copyright Stiftelsen Skjulte Skatters Forlag