Amikor nem akarom, hogy a barátaimmal jól menjen

Járt nálunk nemrég egy vendég. Sokan összegyűltünk az udvaron, ettünk és vidáman beszélgettünk a tűz körül.

Valaki megkérdezte a vendéget, hogy „Mit gondolsz, mi a legnagyobb akadálya annak, hogy közösségünk legyen egymással?”

„Irigység”. Vágta rá villámgyorsan.

Igen, ezt már hallottuk korábban is. Keresztényként tudjuk, hogy az irigység rossz, nem?

Viszont ezután hozzátett valamit, ami úgy hatott, mintha gyomorszájon vágtak volna.

„Meglátod,” mondta, „hogyha majd olyan helyzetben leszel, amikor nem megy jól veled, vagy a gyermekeiddel, és vannak barátaid, akikkel minden rendben van,­ tökéletesek a gyermekeik, mások tisztelik és megbecsülik, ­akkor meglátod, hogy valahol itt mélyen,” megveregette a mellkasát, „egy részed azt kívánja majd, hogy valami rosszul sikerüljön nekik is”.

Természetesen már megtapasztaltam, mi az irigység. Néztem a barátaim életét és azt kívántam, bárcsak az enyém is olyan lenne. Összehasonlítottam a házamat, a gyerekeimet, a munkámat, a ruhámat, a jövedelmemet, a nyaralásunkat és a többit az övéikkel. Eleget ismerek ahhoz Isten Igéjéből, hogy megszabadítson az irigy gondolatoktól, amik üres és kicsavart gondolati élethez vezetnek csak…

Na de, egyenesen azt kívánni, hogy bizonyos területen rosszul menjen a barátaimmal, csak azért, hogy jobban érezzem magam?

Az a kis semmiség

Ismerjük jól a barátainkat és hallunk a sikereikről. Hallunk sikeres vizsgáikról, az eljegyzésükről, hogy meghívták egy különleges kirándulásra, vagy, hogy mondjon beszédet. A gratulációinkban pedig ott van az a kis semmiség, ami alig észrevehető, ezért úgy tehetünk, mintha ott sem lenne.

Az a kis semmiség pedig valahogy így hangzik: „Velem és a családommal per pillanat nem igazán megy jól, és annak hallatán, hogy neked mennyire nagyszerű az életed, teljesen elszomorodom. Hogyha még egyszer elmondod, mennyire csodálatosak a gyerekeid, megütlek…”

A füleim pedig nyitottak és érdeklődők bármilyen pletykára, ami rossz fényben tünteti fel őket. Ó, tényleg? Biztos vagy benne? Az ajkaimmal azt mondom, mennyire sajnálom, ám belül azt gondolom, végre megkapták ők is a próbákból, ami nekik jár. Mert pontosan ez az, ami előhozza ezeket a kis semmiségeket. Az élet nem igazságos. Azt gondolom, mivel nekik könnyű volt az életük eddig, persze, hogy ezután is boldogok, hálásak és pozitívak lesznek. Azt viszont már nem gondolom, hogy szembe néztek volna olyan próbákkal, amikkel nekem kellett.

Álljunk meg itt.

Szóval, azt állítom, hogy Isten nem cselekszik igazságosan azzal, hogy nekem több próbát ad, mint nekik?! Isten tévesen ítélte meg a helyzetet, tulajdonképpen tévedett? Méghozzá nagyon nagyot tévedett…

Nem élhetek így, ha hiszem, hogy Isten kiválasztott engem és, hogy pontosan személyre szabva válogatja össze a próbáimat ahhoz, hogy átformálhasson az Ő képére. (Róma 8:28­29; 2 Korinthus 4:17­18). Hogyan kifogásolhatom ezt?

Nem kell beleütnöm az orromat abba, hogy Ő mit enged meg a barátaimnak. Nem az én dolgom. Az én dolgom a saját kapcsolatom Istennel a saját próbáimban, nem pedig az övéikben.

Világosságra hozva

Hosszú időn keresztül kerültem az ilyen gondolatoknak világosságra hozatalát, mert szégyenteljes volt, hogy megelégedettséggel töltött el az, hogyha a barátaimnak nem ment jól. Soha nem bántam beismerni, hogy az irigységgel volt dolgom, ­ezt mindenki érzi,­ de egy ilyen aljas dolog beismerése nem volt tetszésemre.

Elmondom viszont, hogy amikor leleplezem ezeket a gondolatokat és a világosságra hozom, elnyerhetik ítéletüket. Hogyha annak látom őket, amik valójában, akkor egyetérthetek Isten ítéletével ezek felett és rendreutasíthatom őket. Hogyha szükséges, fennhangon. Fokozatosan megszabadulok attól a nyugtalanságtól, amit a saját helyzetem barátaiméval való összehasonlítása okoz. Teljesen megszabadulhatok! Semmi nincs elrejtve. Isten arcára nézhetek és tudom, hogy megtisztulásban állok. A barátaim szemébe nézhetek aljas gondolatok nélkül és áldhatom őket. Ha ezt nem tudom megtenni, akkor nem is szeretem őket igazán.

Ez a szabadság pedig kenetet hoz a mennyből, békét a lelkem mélyébe, ahol eddig kavargó nyugtalanság volt.

„Akinek szilárd a jelleme, azt megőrzöd teljes békében, mert benned bízik.” (Ézsaiás 26:3).