Hogyan tanultam meg önmagam lenni

Egész fiatalkoromtól kezdve azt tanultam, hogy fontos tetszeni az embereknek és jó benyomást kell kelteni. Középpontban volt az intelligencia, jó oktatás, népszerűség, divat stb. Gyermekként és tinédzserként gyakran hasonlítottam magamat másokhoz, és ezért sohasem éreztem magam elég jónak. A barátaim mindig okosabbnak, szebbnek tűntek, jobban tudtak zongorázni, ügyesebbek voltak a sportban.

Elvesztettem az önbizalmamat, és nagyon csöndes lettem. A csöndességem még jobban elidegenített másoktól, mígnem elvesztettem a barátaimat. Nem tudtam kifejezni magamat, mert túlságosan féltem a visszautasítástól. Kívülállónak éreztem magamat, és fájdalmasan tudatosult bennem, hogy elszigetelődtem. Emlékszem, belül nagyon magányosnak és boldogtalannak éreztem magam. Olyan volt, mintha az igazi énem be lett volna zárva egy dobozba, és vágytam a szabadságra.

Nem akartam hátralévő életemet egy ilyen nyomorult állapotban eltölteni, és elkezdtem megoldást keresni arra, hogyan csendesíthetem le a bensőmet. Akkor még nem értettem, hogy a problémám gyökere az, hogy elidegenedve éltem Istentől; és hogy egyedül Őáltala lelhetek igaz szabadságra.

Egyedül az számít, hogy Isten mit gondol

Amikor húszéves voltam, kapcsolatba kerültem valakivel, aki olyat mondott, amit előtte sosem hallottam: kérhetem Jézust, hogy jöjjön a szívembe, és Ő a barátom lesz. Jézus lett az Uram és Megváltóm; szívemet és életemet teljesen az Ő kezébe adtam. Többé nem éreztem magamat egyedül. Teljesen lemondtam az önmagamnak élésről, mivel a múltból fájdalmasan megtanultam, hogy az ilyen élet csupán bűntudathoz, csalódáshoz, megbánáshoz és boldogtalansághoz vezet. Jézustól függővé váltam; Ő vezette az életemet és irányította minden döntésemet. Megtapasztaltam az örömöt és békét egy bizonyos fokig, de továbbra is aggasztott, hogy mit gondolnak rólam az emberek.

Gyakran próbáltam igazolni a tetteimet, amelyeket mások helyeslése érdekében mondtam vagy tettem. Isten Szent Szelleme egyre inkább megvilágította számomra az írások által, és megtanultam, hogy csak egynek kell tetszenem, és ez Jézus. Ő szeretett engem, és meghalt értem, hogy én megszabadulhassak minden béklyómtól. Szilárdan elhatároztam, hogy többé nem keresem tudatosan az emberek tetszését, hanem kizárólag kedves Jézusomét. Ez az igevers erősített meg ebben az időszakban: „Nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk.” Zsidók 4:13. Rájöttem, hogy Isten mindig figyel engem, és ezért többé nem kell azzal foglalkoznom, mit gondolnak rólam mások. Egyedül az számít, hogy Isten mit gondol.

Néha erős egyéniségek hatására összehúztam magamat, és szerettem volna visszahúzódni a csigaházamba. De ez az ige fegyverré vált számomra a félelem ellen: „Mert nem a félelem szellemét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság szellemét.” 2 Timóteus 1:7. Idővel egyre szabadabb lettem mások véleményétől. Ahelyett, hogy másoktól függtem volna, egyre inkább ragaszkodtam drága Jézusomhoz és ahhoz, hogy Isten mit gondol rólam. Ahhoz hasonlítottam magamat, amit Isten Igéje mond, és engedtem tanításának arra nézve, hogyan éljek, hogy az Ő tetszésére legyek.

Megtapasztalni a szabadságot

Elkezdtem teljesen új és más módon gondolkodni. Megértettem, hogy az élet nem körülöttem forog. Ahelyett, hogy a saját érdekeim kielégítését kerestem volna, azzal lettem elfoglalva, hogy másokat szolgáljak és gondoskodjak róluk, ezzel egy időben pedig egyre szabadabb legyek mások véleményétől. A jóságos Úr sok lehetőséget adott erre.

Most, amikor barátokkal és rokonokkal vagyok együtt, szabadon és könnyedén, nevetve ki tudom fejezni magamat. Most már azzal vagyok elfoglalva, hogy azon céllal hallgassam meg őket, hogy segítsek nekik, és ha lehet, enyhítsek terheiken. Az életem gazdag és teljes. Ha valóban megszabadulsz attól, hogy csak magadra gondolj és arra, hogyan látnak téged mások, akkor segíthetsz másoknak megtalálni az utat Istenhez és megtapasztalni ugyanezt a szabadságot.

Jézus a józanság szellemét adta nekem, és szabadon ki tudom fejezni magamat azokkal az ajándékokkal és személyiséggel, amelyet kaptam. Az aggodalomnak és nyugtalanságnak többé nincs hatalma felettem. Isten a segítőm. Ínség idején imádkozok és segítséget kérek tőle. A nehéz teher, amelyet évekig cipeltem, eltűnt. Nyugalmam és békém oly méllyé nőtt, mint egy csendes patak. Minden nappal egyre szabadabb és könnyebb vagyok. Jézus valóban a Nagy szabadító!