Hogyan segíthetek?

„És miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki. Mert Isten őt Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte.” Zsidók 5:9–10.

Melkisédek – ő kissé titokzatos személy a Bibliában. Hirtelen előkerült, miután Ábrahám kiszabadította unokaöccsét, Lótot Sodoma városából, majd ételt és bort adott Ábrahámnak és megáldotta őt. Ő volt „Sálem királya”, de senki sem ismerte a szüleit. Amilyen hirtelen felbukkant, olyan hirtelen el is tűnt az ismeretlenbe. (I. Mózes 14:18–20).

Története annak ellenére is lenyűgözött, hogy nagyon keveset tudunk róla. Odajött Ábrámhoz pontosan a megfelelő időben és megfelelő szavakkal. Ábrahámot megerősítette, majd ment a maga dolgára.

Hogyan lehetek Melkisédek?

Vágyom arra, hogy mások áldására lehessek, mint Melkisédek. Sokan lehetnek szükségben körülöttem. Talán valakinek szüksége van kedves szavakra, bő eleségre, vagy csupán fülekre, amelyek meghallgatják. Lehet, hogy valaki beteg, egyedül van, vagy szenved valamilyen módon. Hogyha folyton magammal vagyok elfoglalva, a saját szükségemmel és akaratommal, akkor nagyon könnyű elszalasztani azokat a lehetőségeket, amikor mások áldására lehetnék. Ha szándékomban áll áldani, és Istent akarom szolgálni mindennel, amit teszek, akkor hallhatom a Szellem hangját. Bízhatok abban, hogy elvezet azokhoz a tettekhez, amelyekkel mások áldására lehetek.

Honnan tudom, mit adjak? Honnan tudom, mit mondjak valakinek, aki éppen ínségben van? A válasz, hogy először is legyen tiszta szívem – hogy tenni tudjam mindazt, amiről már tudom, hogy mindenben helyes. Amikor Isten azt akarta, hogy Mózes és Áron beszéljenek az izraelitákkal, ezt mondta: „Most azért csak menj: majd én segítségedre leszek a beszédben, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!” II. Mózes 4:12. Ha aszerint élünk, amiről tudjuk, hogy helyes, akkor mi is számíthatunk erre az ígéretre. Hogyha Isten munkát bíz ránk, akkor azt is megadja nekünk, amire a munka elvégzéséhez szükségünk van. Hittel kell mennünk, mondanunk és tennünk azt, ami a szívünkbe jön, és az eredményt Istenre kell bíznunk.

Istenre bízni az eredményt

Tudom, hogy néha a legnehezebb rész hagyni a dolgokat. Igencsak közel áll hozzánk, hogy a munkánk eredményességét látni akarjuk. Megfelelő dologról beszéltem? Hálás az illető azért, amit adtam? Tudják a többiek mekkora „áldás” vagyok?

Könnyen lehetnek ilyen gondolataim. Azonban, ha köszönetet, tiszteletet várok cserébe, vagy csak látni akarom, hogy amit felajánlottam az megfelelő volt, akkor kizárólag a sajátomat keresem. Nem ez a szándéka Istennek, amikor arra használ engem, hogy áldására legyek valakinek. Melkisédek sem tett ilyesmit. Csendesen eltűnt és az eredményt Isten gondjaira bízta. Nem tudjuk, hogy valaha tudomást szerzett-e cselekedeteinek eredményéről. Az igazság az, hogy az étel és a bor megerősítette Ábrahámot a harc után. Ám még ennél is fontosabb, hogy szavai bátorították Ábrahámot arra, hogy ne fogadja el Sodoma királyának földi nyereségét. Ez hatalmas jelentőséggel bír, hiszen ez azt jelenti, hogy Ábrahám nem vetette bizalmát a földi vagy emberi dolgokba, hanem kizárólag Istenbe. Ennek a tettnek olyannyira nagy jelentősége volt, hogy Melkisédeket „igazság királyaként” is ismerték. (Zsidók 7:2).

Voltak olyan alkalmak az életemben, amikor tudom, hogy a legjobb szándékomban állt segíteni valakinek. Azonban azt is éreztem, hogy elértem az emberi erőm határaihoz, és döntést kellett hoznom. Folytatom, és felajánlom továbbra is szolgálataimat, tudva, hogy csakis saját erőmből teszem? Vagy elmegyek és Istenre bízom az illetőt, tudva, hogy terve van azokkal, akikkel törődöm, és hogy folytatja munkáját? Először is az illető szívében, másodszor pedig talán mások által, akik szintén hallják az Ő hangját.

Isten adja a növekedést!

Melkisédek története elképesztően nagy segítség volt számomra azokban az időkben. Az ő példája adott a szívembe szilárd hitet ahhoz, hogy amikor hallom a Szellem hangját, akkor megbízzam buzdításában. Kételkedés nélkül hihetem, hogy Isten befejezi a munkáját távozásom után is, és rábízhatom az eredményt teljes mértékben.

Eszembe jutott a 7. vers a Korinthusiakhoz írt első levél 3. részében: „Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.” Teljesen mindegy, hogy most, vagy az örökkévalóságban látom meg a munkám és imáim eredményét, mert ezekért Istent illeti a dicsőség.

Tartsam magam tisztán, hogy hallhassam Isten szavát a szívemben, alázatban, hogy el tudjam végezni a munkámat, amelyet Ő készített el számomra, és legyek igazságos, hogy olyan lehessek, mint a szél, amely „fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Szellemttől született.” János 3:8. Ez az életcélom, és tudom, mindenem meglesz, amire szükségem van – úgy a magam, mint mások részére.