Hogyan nyitotta fel szemeimet komfortzónám elhagyása

Néhány éve munkahelyet váltottam és emiatt külföldre kellett költöznöm. Még mielőtt elköltöztem volna, már temérdek elképzelésem volt, hogy milyen is lesz.

Üdvözlendő változás?

Otthon kivettem a részem egy ifjúsági csoport feladataiból – programokat szerveztem, rendszeresen önkéntes munkát végeztem. Meg volt a baráti köröm és olyan emberekkel dolgoztam, akiket évek óta ismertem. Mindez meglehetősen elfoglalttá tett, ami nagyon jól passzolt hozzám. Komfortosan éreztem magam.

Nehéz volt kitépni gyökereimet, de izgatottan vártam az új tapasztalatokat. Annak ellenére, hogy próbáltam nem támasztani elvárásokat, a költözés után nem sokkal rájöttem, hogy ez nem lesz olyan zökkenőmentes, mint gondoltam.

Szerettem volna felelősséget kapni az új ifjúsági csoportban is, de úgy tűnt, itt nem nagyon van szükség rám. Próbáltam megérteni az új kultúrát, megismerni az embereket és belerázódni az új munkámba. Mindennek tetejébe a 6 hónapig tartó egymást követő felhős napok és a túl sok gondolkodási időnek köszönhetően mondhatom, nem ez volt életem legragyogóbb időszaka.

Visszaköltözni?

Felmerült bennem a kérdés, hogy egyáltalán miért költöztem el. Úgy éreztem szellemi életem visszafelé halad, mert hirtelen megláttam sok mindent magamban, amikről nem is tudtam korábban, hogy ott vannak. Talán nem voltam olyan kedves, készséges, figyelmes és vidám személy, mint gondoltam? Talán csak a „saját feltételeim” szerint voltam hajlandó kedves és vidám lenni? Hogyan lehet valaki igazán boldog a „saját feltételei” szerint? Az élet folyamatosan változott, és ha hagytam, hogy boldogságom földi helyzeteimtől függjön, akkor életem egy érzelmi hullámvasút lett.

Nem akartam, hogy ez így menjen tovább. Tudtam, hogy nem leszek ezen az új helyen örökké és nem akartam elégedetlenkedésre pazarolni időmet.

„Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak.” Róma 8:28

Mindezzel az újonnan felfedezett gondolkodási időmmel rádöbbentem, hogy jó volt elszakadom a kényelmes életemtől.  Elkezdtem azon gondolkodni, hogy miért is végeztem önkéntes munkát és szerveztem ifjúsági programokat. Jézus iráni szeretetből volt és mert kedvében akartam járni, vagy azért, mert élveztem, hogy elfoglalhatom magam? Otthon könnyű volt azt gondolni a felelősségeknek köszönhetően, hogy szellemileg jól teljesítek. Rájöttem, hogy ezek nélkül szükségem van a kapcsolatom megerősítésére Jézussal és elismerni, hogy azért akartam-e ezt az életet, mert kívülről jól néz ki, vagy mert szeretem Jézust és nincs más út számomra, mint hogy Érte éljek. (2.Kor.5:14-15)

Újraértékelés

Ezek az új helyeztek olyan sok hajlamot előhoztak bennem – dolgokat, amikről azt hittem már végeztem velük korábban vagy nem is vettem észre, hogy bennem vannak – mint az ingerlékenység, elégedetlenség, az emberek kerülése, csüggedés, sőt még az a gondolat is, hogy mások felett állok. Nem tetszett, hogy látnom kell mindezt a felszínre kúszni, és egy ideig a helyzeteimet hibáztattam. „Bárcsak máshogy lennének a dolgok…”

Ha őszinte akarok lenni, többször előfordult, hogy azt kívántam bár ne költöztem volna el, mert hiányzott a régi, kényelmes életem. Ez talán nem egy ritka gondolat kihívást jelentő helyzetekben. Aztán Jézusra gondoltam és az Ő gondolkodásmódjára.

„És egy kissé előre menve, arcra borulva, könyörögvén és mondván: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te.”  Máté 26:39. Ha Jézus – azokban a rendkívüli próbákban, amelyeken keresztül kellett mennie – ilyen hozzáállással lehetett, nem kellene nekem is ugyanígy lennem?

Vannak helyzetek, amelyeken Isten keresztül kell vezessen minket, hogy összetörhessen minket és megláthassuk valódi természetünket, hogy előrehaladhassunk az Úton, amelyet nekünk szánt. Aztán látnom kell, hogy csak keresztüljutni ezeken a helyzeteken nem hoz fejlődést, hanem be kell ismernem bűnömet és kitisztítani azt, különben a helyzeteim semmit sem érnek. Ha nem foglalkozom a testemben lévő bűnnel, amit most látok, akkor folyamatosan előjön.

Az önfelismerés hatalma

Amikor végre meglátom magamat, az a legmegfelelőbb idő Sátán számára, hogy csüggesztő gondolatokat vessen. Olyan dolgokat suttog, hogy: „Sokkal rosszabb vagy, mint mások, nem fejlődtél semmit, soha nem győzöl a bűn felett, fel kellene adnod.” Ezek teljes mértékben hazugságok!

Nem estem vissza szellemi életemben csak azért, mert hirtelen megláttam egy másik oldalamat. Az az oldalam mindig is ott volt, csak változásra volt szükségem ahhoz, hogy észrevegyem. Ez valójában nagyon reményteljes, mivel Isten ilyen módon – azáltal, hogy felhívta figyelmem ezekre a dolgokra – megmutatta, hogy nem mondott le rólam!

Óriási hatalom van abban, ha képes vagyok azt mondani, hogy „Igen, ilyen vagyok, és tudom, hogy ez nem jó.”, mert csak akkor tudom a bennem talált bűnt a halálba adni.

Nincs szükségem más helyzetekbe kívánni magam. Isten nem így akarja véghezvinni munkáját bennem. Ha gyorsan beismerem az igazságot magamról és Isten segítségét kérem, Ő segít nekem elérni azt a célomat, hogy Jézushoz hasonlóvá legyek.

„Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig…” Filippi 1:6