A jótéteményben meg ne restüljetek

Egy gondolat keringett a fejemben; „Ez olyan igazságtalan! Mindig csak azt akartam, hogy mindenkinek jó legyen és most így bánnak velem!” Az egyik helyzetben úgy éreztem, hogy az erőfeszítéseimet nem becsülték meg, és a negatív gondolatok elcsüggesztettek. „Minek is törjem magam? Senki sem veszi észre, hogy olyan nagyon igyekeztem!” Ezután a következő vers jött elém a Galácia 6:9-ből: „A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk.” 

Van néhány erőteljes intés ebben az egyszerű versben, ami a motivációm megvizsgálására vezetett. Először arra intett, hogy „a jótéteményben pedig meg ne restüljünk.” Minden létező dolog az elmémben és a testemben el akart csüggedni. Úgy tűnt, hogy az erőfeszítéseim – hogy másokat áldjak és imádkozzak értük – egyáltalán nem voltak kifizetődőek. Szóval mi értelme volt egyáltalán? A vers második része azonban hatalmas reménységet ad: „mert a maga idejében aratunk.” Megértettem, hogy csak türelmesnek kell lennem!

Az apró csírák

Visszaemlékeztem arra, amikor konyhanövényeket próbáltam termeszteni. Napokig szorgalmasan öntöztem a virágcserepet, miközben úgy tűnt, nem történik semmi. Egy hét elteltével, apró csírákat vettem észre. A csírák kis növényekké nőttek. Majd a növények nőttek és nőttek, mígnem elkezdtek csodálatos illatot árasztani. Ahhoz, hogy valami növekedjen, sok mindennek kell történnie az elrejtettségben. Talán úgy tűnik, hogy nem kifizetődő számunkra, de türelmesnek kell lennünk a kis csírákkal, hogy előtörjenek.

A vers harmadik része egy feltételt ad a folyamat folytatásához: „ha el nem lankadunk." Ha feladjuk és abbahagyjuk az imádkozást valakiért, felhagyunk mások áldásával, nem locsoljuk többé a talajt és később a csírákat, a dolgok nagyon rosszul végződhetnek. A mag növénnyé fejlődése nagyon finom folyamat, és egyszerű dolgok, mint például a víz vagy napfény hiánya a csíra halálához vezethet. Szorgalmasan kell dolgoznom azon, hogy megszabaduljak a csüggesztő gondolatoktól és folytassam a jó munkát, amelyre Isten kér.

Mi motivál?

Annak érdekében, hogy meg ne restüljek és ne lankadjak el, meg kell győződnöm arról, hogy az indítékaim helyesek. Miért szolgálok az embereknek és miért áldom őket? Mert megbecsülést, szeretetet és hálát várok cserébe? Vagy azért, mert tudom, ezt várja tőlem Isten és attól függetlenül teszem, hogy mit kapok érte.

János 5:44: „Mi módon hihettek ti, akik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?”

Ha emberek megbecsülése ösztönöz, akkor sosem elégszem meg. Ráadásul a körülöttem lévőknek emberi természetük van, ahogyan nekem is. Ez azt jelenti, hogy nem mindig fejezzük ki hálánkat, nem mindig vesszük észre, hogy mások milyen messzire mennek el, csak azért, hogy értünk tegyenek valamit. Nem mindig látjuk, mennyi munka folyik a háttérben. Nem számít, hogy az emberek barátságtalanok vagy hálátlanok, csak egy részét látják a képnek. Ha a boldogságom rajtuk múlna, mindig csalódott lennék.

Nekem azonban lehet más motivációm. Vagy ha nincs, imádkozhatok érte: hogy csak Isten tetszését keressem. Így még ha a kemény munkámat kritizálják is, vagy észre sem veszik, továbbra is hálás lehetek, hogy Istennek szolgálhatok. És ez elég kell legyen. Megelégedni azzal, hogy Istentől kapom a dicsőséget, talán nem jön természetesen. Mindenki szereti az emberek megbecsülését és elismerését, amit láthatunk és hallhatunk, de ezért harcolhatok és imádkozhatok. Isten rendkívül megerősít ebben, mert mindennél jobban becsüli, ha szívből hajlandó vagyok szolgálni őt, anélkül hogy más elismerését tartanám szem előtt.

Isten adja a növekedést

Az is csüggesztő volt, mikor egyáltalán nem láttam „eredményét” az erőfeszítéseimnek. Azok a csírák elrejtve maradtak, mélyen a földben és egy örökkévalóságnak tűnt, mire át tudták törni a talajt. Akkor egy másik vers jött elém az 1. Korintus 3:7-ből: „Azért sem aki plántál, nem valami, sem aki öntöz, hanem a növekedést adó Isten.”

Bíznom kell abban, hogy Isten az egész képet látja. Fontos, hogy el kell fogadnom és meg kell győződnöm arról, hogy hajlandó vagyok támogatni az Ő munkáját az enyém helyett. Jobban tudja, mire van szüksége az embereknek, mint én. Egészen belát a talaj alá, és látja a kis csírát, amely számomra még rejtett. Egyenes szívvel kell imádkoznom, és a legjobb tudásom és ismeretem szerint szolgálnom a körülöttem lévőket. Teljesen a kezébe kell helyeznem az egész helyzetet és hagynom kell, hogy ő adja a növekedést. Keményen kell dolgoznom azzal a gondolkodásmóddal, hogy Istennek adok minden dicsőséget, máskülönben nem tudja használni munkámat, és az nem fog gyümölcsöt hozni.

Az egész helyzet valóban mélyebb vágyat ébresztett bennem, hogy Isten arca előtt álljak és Őt szolgáljam követelések, vagy kérdések nélkül. Sok példát láttam körülöttem, embereket, akik emellett döntöttek. Ez boldoggá és elégedetté tette őket. Az a boldogság és megelégedettség nem lett volna ott, ha továbbra is emberek elismerésére támaszkodtak volna abban, amit tettek. Ők tehát példák, akiket követni akarok, mert én is olyan boldog akarok lenni. Boldognak lenni függetlenül a helyzeteimtől, az engem körülvevő emberektől, vagy az érzéseimtől. Mindig boldog „rossz napok” nélkül. Ez lehetséges, amennyiben a fontossági sorrendem rendben van.