Mi késztet bennünket imádságra?

Mikor a tanítványok megkérték Jézust, hogy tanítsa meg őket imádkozni, Ő először azt tanította meg nekik, mi legyen az imáik mögött és miért kellett leginkább imádkozni.

Jézus azt az imát tanította tanítványainak, hogy Isten neve legyen dicsőítve, az Ő országa jöjjön el, és az Ő akarata teljesedjen be. (Luk 11:1-4). Az ilyen ima tetszik Istennek. Az ilyen imákra válaszol. Azt olvashatjuk Jakab 4:3-ban, hogy lehetséges „hiábavalóan kérni”, illetve elpazarolni imáinkat kívánságainkra, mint a gőg és a hiábavaló élvezetek.

Imádkozzatok az Atya nevében

Az Atya nevében! Nem a mi saját nevünkben! A Ő országa jöjjön el! Az Ő igazsága, békéje és öröme. Nem a mi „országunk”. Az Ő akarata! Ez az akarat jó, kedves és tökéletes. (Róma 12:2) Nem a mi ön-akaratunk, amely nem jó, kedves és tökéletes. Igen, itt egy rövid bepillantást nyerhetünk Jézus Krisztus igaz tanítványának forró vágyába és imáinak indítékába.

Jézus főpapi imáját olvasva János 17-ben, láthatjuk, mi volt az Ő szívén. Itt imádkozik magáért, az apostolokért és minden idők hívőiért. „Én megdicsőítettelek téged a földön” – mondja Atyjának imájában (4. vers). Majd folytatja: „Elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem” Itt olvashatunk egy imáról, amely teljesen szabad önző indítékoktól. Mikor Pál kifejezte égő vágyát és reményét, azt mondta: „Hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem.” (Philippi 1:20)
„Isten a gőgősöknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja” Jakab 4:6. Az az egyik elsődleges törvénye Isten országának. Nincs semmi értelme Isten örök törvényei ellen imádkozni. Ha mégis így történik, az ima hiába volt és arra kell gondolnunk, amit a Példabeszédekben olvasunk: „Aki elfordítja a fülét, és nem hallgat a tanításra, annak még az imádsága is utálatos.”

Segítség szükség idején

A Zsidókhoz írt levél 4:15-16-ban azt olvashatjuk, hogy a mi mennyei főpapunk, Jézus, hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett és éppen ezért vagyunk arra bátorítva, hogy járuljunk bizalommal a kegyelem királyi trónja elé, „hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk szükség idején.” Kegyelmet! Segítséget! Szükséges időben! A szükséges idő azt az időt jelenti azok számára, akiknek égő vágyuk van Istennek tetsző életet élni, mikor kísértésbe és próbába esnek. Ilyenkor van szükségük segítségre, hogy ne essenek el, ne szenvedjenek vereséget, hanem győzelmet arassanak és megszentelődésre jussanak.

Igen, használjuk ezt az áldott helyet a kegyelem királyi trónja előtt. Ott van segítség mindazoknak, kik „segítségül hívják az Urat tiszta szívből” (2. Timóteus 2:22) – itt van segítség a tiszta indulatúaknak.

Közösség imában

1.Timóteus 2-ben arra vagyunk intve, hogy tartsunk esedezést, imádságot, könyörgést és hálaadást minden emberért. „Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.” (1 Tim. 2:3-4). Ne felejtsük, hogy a mi feltámasztott Megváltónk mindenkor könyörög értünk. Az Ővele való közösség azt is jelenti, hogy közösségünk van vele a könyörgésben.