Mindenért hálát adjatok

Pál apostol azt írja: „Mindenért hálát adjatok!” Hogyan tudott ő hálás lenni mindenért?

Amerikában a családok és a barátok minden novemberben összegyűlnek, hogy a Hálaadás Napját megünnepeljék. Piros és arany színű őszi levelek bukkannak fel jelezve az aratás idejét, és farmerek mezőiket felszántják a tél idejére. Az otthonokat a kellemes sültpulyka, a tök és az almás pite zamatos illata árasztja el. Ezen a napon mindenki szabad napot kap a munkából és az iskolából egyaránt. Ezen a napon minden a háláról szól.

Az amerikai iskolákban a gyerekek azokról a vándorokról tanulnak, akik otthagyták szülőhazájukat és felhagytak mindazzal, ami kedves volt számukra, hogy Amerikába eljussanak. A biztonságos megérkezésüket az új világba s az őshonos néppel valamelyest békés együttélésüket ünnepelték közösen egy bőséges lakoma mellett. Ez volt az első „Hálaadás nap”.

Az Istenbe vetett bizalom hálát teremt

Az ünnepnek gyökerei a szívből jövő köszönet kifejezésében és Isten áldásában található, de tudtad, hogy Amerika korai történelmében több –kormány által előírt- hálaadási nap is volt? Az egyik különösen érdekes tény az első megfigyelésekről az, hogy a Hála napot a telepesek csak akkor tartották meg, mikor körülményeik kedvezően alakultak. Mint például katonai győzelem, vagy aszály elmúlása esetén – de hálaadásra nem került sor, mikor ezek hiányoztak.

Pál apostol más módon reagált a dolgokra. „Mindenért hálát adjatok,” írja. Hogyan tudott ő mindenért hálát adni mikor bebörtönözték, vagy megverték. Hogyan tudott megköszönni olyan csapásokat, amiket a legtöbb ember tragikusnak és kibírhatatlannak találna. Azért mert Pál egy más „vándor” volt, olyan, aki bízott Isten hatalmas gondviselésében (Róma 8,28) miközben azt kereste „amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül.” Kolossé 3:1

A hit lehetővé teszi, hogy „mindenkor örvendezhessünk”

Pál élően érdeklődött az iránt, hogy természetében megtaláljon minden dolgot, amely nem illik a Mennyek országába – ahova szíve vágyott. És mikor a helyzetek ellene fordultak – ahogy az gyakran történik velünk – észre vette magában a panaszkodásra vagy talán bosszúvágyra való hajlamot. A kegyelem viszont, amit az ő hitén keresztül kapott Jézus Krisztusban, lehetővé tette számára, hogy gyűlölje az önmagában meglátott negatív dolgokat, s valami új, örökkévaló és mennyei legyen a helyén.

Pál azt írta a Rómabeliekhez levelében, hogy ő „dicsekedik a megpróbáltatásokban” – és várta azokat. …Mert meg volt győződve arról, hogy milyen elmúlhatatlan dolog az élő hit, amelyet Isten teremtett az életében – valami örökkévaló! Megtapasztalta a hitet, amelyben mindenkor örvendezhetett és mindenért hálás lehetett. Még azokért a dolgokért is, amelyek látszólag elviselhetetlennek tűntek. Az ő hálája valóban dicsőítette Istent! És arra int minket is, hogy ugyanazt tegyük: „Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata a Jézus Krisztusban értünk.” 1. Thessalonika 5,8. Van okunk akkor csodálkozni azon, hogy ilyen hozzáállással mindennap ünnep volt a szívében?

Boldog Hálaadást!