Semmi sem választhat el engem Krisztus szeretetétől

„Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus.” Fil. 3:12.

Pál bizonyságtétele ugyanaz, mint az enyém az én életemben. És sosem fogom feladni. Sosem fogok megválni a fegyverzetemtől, szögre akasztani a kardomat és meghátrálni a harc elől. Elhatároztam, hogy erre a harcra szánom magamat itt ezen a földön – erre a harcra a természeti testemben lévő bűn ellen. Arra vágyom, hogy életem végén nekem is ez legyen a bizonyságtételem, mint Pálnak: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” 2 Tim. 4:7.

De miért vagyok ilyen biztos? Honnan veszem biztosra, hogy törekvésem helyes, és nem egy kitalált dolog szerint élek, vagy egy olyan dolog szerint, amit csak a gyülekezeti idősektől hallottam? Mi ragad meg annyira, hogy feladjam saját életemet és önös akaratomat minden nap – és elváljak saját bűnös hajlamaimtól és vágyaimtól, még ha ez fájdalommal is jár? Miért vesződök ezzel; honnan tudom, hogy megéri?

Valódi hatalom van mellettem

Azért, mert tudom, hogy Isten létezik. Jézus létezik. Ez nem csak egy álom, fantázia vagy teória a határozatlan embereknek, akik nem boldogulnának egy felsőbbrendű lénybe vetett hit nélkül.

Nem, Jézus létezik; Ő él és szól hozzám minden nap.

Ő lett a legközelebbi, legszemélyesebb társam. Ez furcsának és hihetetlennek hangozhat, de nincs kétségem afelől, hogy valóban így van.

Jézus él és szól hozzám a Szent Szellemen keresztül (Zsid. 1:1-2). Ez ugyanaz a megelevenítő emberi Szellem, amely ismertté vált Jézus, mikor Jézus a természeti testén keresztül megnyitotta az utat, győzelmet aratva a bűn felett. A Szent Szellem által én is megkaphatom ugyanezt a szükséges hatalmat, ítélőképességet, erőt és bölcsességet, hogy úgy győzzek, mint Jézus. Ez hatalmas. Harcba indulni anélkül, hogy Jézus mellettem volna olyan, mint háborúba indulni látás és hallás nélkül – értelmetlen és lehetetlen.

Személyes kapcsolatom Jézussal

Jézus beszél hozzám a bensőmben, a szívemben. Hallom Őt, olyan hallhatón és biztosan, ami semmiképp sem lehet a képzeletem szüleménye.

„Jézus így válaszolt: Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és nála maradunk.” János 14:23.

Jézus olyan valaki, akihez bármivel fordulhatok – és ezt akarom is tenni egyre inkább. Beszélek vele, mielőtt döntéseket hozok, nagyokat és kicsiket; olyan kicsiket, hogy mit mondjak egyik barátomnak, hogyan gondolkodjak egy adott helyzetről, és mire használjam a szabadidőmet.

Kérdezhetek tőle konkrét kérdéseket, és Ő is egyértelműen válaszol; válaszai mély békét és nyugalmat hoznak, és megtanultam bízni bennük. Ez egy belső kapcsolat, amelyről tudom, sokkal mélyebb és hatalmasabb, mint eddig megértettem és megtapasztaltam; egy mély, erős kapcsolat, amely túlmutat a szavakon.

Ő gyakran felhívja a figyelmemet olyan dolgokra, amiket eddig nem láttam: olyan területekre, ahol jobban tehettem volna, máshogy kellett volna mondanom, vagy nem kellett volna mondanom semmit. Felfedi és rávilágít szívem apró, rejtett indítékaira (Róm. 7:18-23). Itt emberek elismerését kerestem; itt keserű voltam; itt ítélkező gondolatok alapján reagáltam. Figyelmeztetései és intései telibe találnak, és fájdalmas bűntudatot munkálnak a szívemben (Péld. 3:11-12, Zsid. 12:11).

Ő nem csupán kiigazít, meg is vigasztal. Tudja, hogyan gondolkodom, és látja bennem a megbánást és az elhatározást, amikor elestem. Amikor megalázom magamat és bocsánatot kérek, érzem mély, őszinte részvétét. Mély, végtelen jósága és gyöngéd könyörülete belül darabokra tör engem. Ilyen érzés, amikor a Jézustól kapott meg nem érdemelt bűnbocsánat és szeretet úgy eláraszt, hogy erős istenfélelmet gyújt bennem. Amikor látom, hogy makacsságom ellenére Jézus milyen könyörületes és türelmes, ez Isten szerinti szomorúságot munkál bennem, és valódi gyűlöletet a magamban látott bűn iránt. Ez kényszerít engem, hogy sokkal jobban akarjam tenni, hogy ne essek el újra; és így méltón élhessek ahhoz az elhíváshoz, amelyet Jézuson keresztül kaptam, valamint ahhoz a hála- és szeretet-adóssághoz, amivel tartozom neki.

Az egyetlen igazságos válasz

Ha arra gondolok, mi mindent tett Jézus és az Atya, hogy milyen nagy szeretet késztette Istent arra, hogy egyszülött Fiát adja, és hogyan szenvedett Jézus önként testének napjaiban azért, hogy nekünk esélyünk legyen a megváltásra, akkor érzem, hogy ez olyan valami, amit nem tudok visszafizetni; a legkevesebb, amit tehetek, hogy az Ő Igéje szerint élek és úgy járok, ahogy neki tetszik!

„Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” 1 Ján. 4:19. Ha saját durvaságomra, meggondolatlanságomra és keménységemre gondolok, hogy hogyan kell másoknak elhordozniuk a tökéleteskedő, uralkodó természetemet, látom, milyen véges saját szeretetem ahhoz a szeretethez hasonlítva, amelyet a Mester már érdemtelenül rám árasztott.

„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” Mát. 5:7. A szolgával, aki nem bocsátotta meg szolgatársa adósságát annak ellenére, hogy mestere egy sokkal nagyobb adósságot elengedett neki, úgy bántak, ahogy megérdemelte (Mát. 18:21-35). Arra a rengeteg irgalomra, amelyet Jézustól kaptam, az egyetlen igazságos válasz az, ha én is ugyanennyi irgalmat tanúsítok azok iránt, akikkel dolgom van. Akkor nem igazságos, ha fennakadok mások apró tökéletlenségein vagy tetteiken (Mát. 6:12,14-15).

„Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.” Mát. 6:10. Megtenni Isten akaratát úgy, ahogy a mennyben, hatalmas harcba kerül: meg kell tagadnom önmagamat és saját nyomorult, makacs akaratomat. Ha a földön Isten akaratának kell teljesülnie, bizonyára szüksége van emberekre, akik véghezviszik azt. Ez a feladat, és ezért nem fogom sohasem feladni, amikor találkozom a bűnnel a természeti testemben.

Ez a bizonyságtétel nem arról szól, hogy minden csodás, tökéletes és könnyű. Arról tudok bizonyságot tenni, amiben hiszek, amiben bízok – kapcsolatomról Jézussal, kölcsönös szeretetemről iránta. Arról teszek bizonyságot, hogy imádkozom egyre inkább szívem megvilágosított szemeivel, és az Ő irántam való végtelen szeretete miatt sosem fogom feladni ezt a harcot, ezt a küzdelmet, hogy mint hibátlan és feddhetetlen állhassak majd az Ő színe elé, amikor eljön az ideje, hogy találkozzak vele.

„Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében!” Mát. 25:23.