Senkinek sem kell vétkeznie!

„Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez. A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül.” (Jakab 1,2-4.)

A kísértés nem bűn, hanem hitem próbája: vajon emberek, vagy Isten előtt élek – egy próba, hogy félem-e Istent. „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mibennünk.” (I.János 1,8.) Hogy bűn van bennünk, ez azt jelenti, hogy kívánságaink és gerjedelmeink vannak. De a kísértés órájában a hűség által megsemmisíthetem azt, akinél a halál ereje van. Ezért nagyon örülhetek, amikor kísértésbe kerülök.
„Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek. Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért. Hanem mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szűl; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.” (Jakab 1,12-15.)

Meg kell állnunk a próbában, és a Krisztus halálába kell adnunk azt, amire meg lettünk kísértve. Ha panaszunk van valakivel szemben, ez szellemünkre hatással van, így nem lehetünk élők Isten számára. Ha Istennek élünk, szeretni fogjuk testvérünket, és nem fogjuk őt vádolni! Mindaz, aki a Biblia intéseit elfogadja, Istennek él. Nem számít, mennyire hamis is valaki, nem helyezhet belénk bűnt – haragot, türelmetlenséget, indulatosságot, stb. Soha nem hibáztathatjuk a másikat – ez a bűn a saját testünkben ébred fel a megtörtént dolgok által. Ha ekkor elkezdjük gondolatainkban hibáztatni a másikat, vétkeztünk, és nem álltunk meg a kísértésben.

Habár bűn van bennem, ez nem jelenti azt, hogy bűnbe kell esnem. A kísértés a hitem próbája. Ez egy nagyon izgalmas élet. Még ha bűn is van a természeti testemben, nem kell vétkeznem!

„Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt.” (Zsidók 2,14.) A halál sok embernek nagy csalódást okoz, mert minden emberi tervnek véget vet. Csak akkor nyerünk örök életet, ha a kísértésben szilárdan megállunk. Jézus azokat jött megszabadítani, akik a haláltól való félelemtől egész életüket szolgaságban élték.

„Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel. Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hív főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek.” (Zsidók 2,16-18.) Hasonlatosnak kellett lennie testvéreihez! Nem egyszerű ez? Ha természeti testben szenvedünk, mi is végzünk a bűnnel. Jézus szelleme soha nem volt a természeti test bűne által beszennyezve. Micsoda főpapunk van!