Áprilisban egy jelentést hozott nyilvánosságra egy olasz, mesterséges intelligenciával dolgozó szakértői csoport. Több tízezer közösségi média üzenetet elemeztek azért, hogy megbecsüljék a COVID-19 kapcsán, hogyan változik a közhangulat. Amit találtak az nem volt meglepő; négy napon keresztül egymás után a félelem volt a legdominánsabb érzelem, ami kifejeződött az üzenetekben. „Sok oka van annak, hogy miért növekedik a félelem.” – írta a csoport a napi frissítésében.

Igen, sok oka lehet annak, hogy félelmet érezzünk, hogy megijedjünk attól, ami történik. A jelentés azt sugallja, hogy a haláltól való félelmen túl a félelmeink azon alapulnak, hogy nem tudjuk mi a terv, hogy a kormányok hogyan találják meg a kivezető utat.

Nyugalomban lenni

Volt idő, amikor, ha olvastam volna ezeket a tudósításokat, akkor sajnálatot éreztem volna ezekért a szerencsétlen emberekért, akiknek nincs hitük Istenben, és reménységük az „eljövendő életben”, ami megvédene a jövőtől való félelemtől.

Az ok, amiért nyugodtnak éreztem magam, az az, hogy én egy kényelmesen pedáns asszony vagyok, aki könnyen tud jó igeverseket előhozni nehézségekben lévő más hívőknek. Ilyen verseket, mint ez:

„Semmiért se aggódjatok …” Fillippi 4:6-7.

Mindig sok erőt kaptam ebből a versből, mert ez egy parancs: nem ad nekem választási lehetőséget. Azt mondja nekem, hogy mit tegyek – forduljak imában Istenhez a szükségeimmel és kéréseimmel – és azt is megmondja nekem, mi fog történni – Isten békéje fogja őrizni a szívemet és elmémet.

Ezt a verset gyakoroltam egész életemben és a jó Isten tudja mennyire szükséges is volt ez nekem. Nagyon sokszor megmentett attól a pániktól, ami megragadhatja a szívünket, amikor valami előre nem látható és nem szívesen látott esemény jön az életünkbe.

Amióta tanítvány vagyok, ebben a hitben vagyok, hogy Isten velem van, bármi is történik. Szakértővé váltam ebben.  Tudtam hogyan kell megközelíteni nehéz helyzeteket, és azt gondoltam, hogy nincs problémám ezzel a területtel és így át tudom adni ezt a verset másoknak anélkül, hogy túl mélyen belemennék a problémáikba.

Most, még a vírusra adott globális reakcióval is, amely nyilvánvalóan elég gyorsan nagyon sok embert öl meg, nyugodtnak éreztem magam. Nem egészen úgy vagyok, hogy „lesz, ami lesz”, hanem tudom, hogy semmi sem érintheti hajszálamat, csak ha Isten megengedi. Ez vonatkozik a családomra is. Józannak éreztem magam, de nem féltem.

A valóság megüt

Viszont később az Egyesült Királyságban elrendelték a vesztegzárat. Eleinte a kényszerű elszigeteltség, a mozgás korlátozása, a barátokkal, kollégákkal és hallgatókkal való kapcsolattartás a Zoom-on újdonság volt és még szórakoztató is– amíg rá nem jöttem, hogy mivel a háztartásomban minden családtag egyéni vállalkozó, a jövedelemforrásaink egyenként kezdtek fogyatkozni. A férjem ügyfelei lemondták a megrendeléseket, a betegeim nem tudtak jönni az időpontokra, a fiam diákjai nem jöhettek, és nem tanulhattak zongorázni …

Ha az albérletünkben lévő bérlő nem tudja megfizetni a bérleti díját, mert nem tud bemenni dolgozni – akkor két jelzálogkölcsönt is a gyorsan csökkenő jövedelmünkből kell kifizetnünk.

Aztán a félelem hirtelen lecsapott, nem várt irányból jött, váratlanul és keményen – egy fizikai gyomor fájdalom, amely kirántott az önelégült magabiztosságból, mely szerint nincs problémám a szorongással. Egy pillanat alatt gondolataim a következők voltak: elveszíthetjük házunkat, elveszíthetjük nyugdíjunkat, elveszíthetjük vállalkozásainkat.

Nem számítottam arra, hogy ennyire megüt valami. Tanítvány vagyok. Tudom, hogy az életem Isten kezében van. Nem hajt ide-oda az, ami miatt azok aggódnak, akiknek nincs hitük.

Szóval, tényleg élem ezt a verset – nem aggódok semmiért? Furcsa, hogy nem az kísértett, aggodalomra, hogy a testemet megtámadhatja a vírus, hanem a házam elvesztése.

Van egy dolog, amit soha nem szabad elveszíteni

Józanul kellett gondolkodnom. Mi a legrosszabb, ami történhet? Mi van, ha meghalok? – Jézushoz megyek. Elveszítem a vállalkozást? – Találhatok más munkát. Elveszítjük a házunkat? – Találhatunk valami kisebbet. Ó, de ha elvesztem a hitem? – Ez a legrosszabb, ami történhet!

A hitemnek meg kell próbáltatnia ahhoz, hogy túlélhesse a megpróbáltatásokkal járó megrázkódtatásokat. Ha nem kapom meg a kísértést, akkor nem kapom meg a győzelmet. Lehet, hogy fogalmam sincs, mi fog történni velem vagy a családommal; Nem tudom, hogy Isten milyen irányba visz minket egészségügyi, érzelmi vagy pénzügyi szempontból, de tudom, hogy a hitemnek mélyebbre kell mennie.

Igen, meglepődtem azon, hogy megkísértett a félelem, de nem kellett volna? Felébresztett engem, hogy sokkal éberebb legyek: észrevegyem ezeket a félrevezető önelégült érzéseket, megkérdőjelezzem a fellengzős erkölcsi beszédemet, együttérzést fejlesszen azok felé, akik ijedtnek és bizonytalannak érzik magukat. Ez kimozdított engem a kényelmi zónámból, és ez jó. Bármi, ami megpróbálja a hitem, az jó nekem. Ezekben a bizonytalan időkben az Isten iránti bizalomnak kell az életem, napjaim és gondolataim középpontjában állni, mert enélkül valóban elvesztettem mindent.