Vajon mi lesz ebből az emberből?

Mindenki nagy reményeket fűzött hozzá. Aztán egyszer csak fölmondott.

Elias Aslaksen egy fejjel alacsonyabb volt osztálytársainál, viszont minden tantárgyban kimagaslott közülük. Továbbá nagyon jó szónoki tehetsége is volt, képes volt szavaival egészen lebilincselni hallgatóit – és ezt ő maga is jól tudta.

Jómódú középoszálybeli családban született Kristianiában (későbbi nevén: Oslo) 1888-ban. A haditetengerészet legjobb tanulójaként minden tantárgyban jó eredményeket ért el. Viszont 1910 decemberében beadta felmondási kérelmét a királynak.

„Vegyél ki néhány nap szabadságot és beszéld meg a szüleiddel!” – jött a válasz. Aslaksen azonban már elhatározta magát. Ő Jézus Krisztust akarta szolgálni egészen, minden megosztottság nélkül. Számára ez a döntés egészen egyszerű volt, míg családjának és barátainak teljesen érthetetlen.

Fordulópont

1908-ban találkozott Johan Oscar Smith-tel a nemzeti haditengerészet egyik hajójának fedélzetén, a „Sleipner”-en. Ez a találkozás Aslaksen egész életét megváltoztatta. A következő évek folyamán rendszeresen járt a Smith család otthonában Hortenben, ahol nagy érdeklődéssel hallgatta Smith-et. Megragadta az a világosság és kijelentés, amelyet Smith kapott, és ő maga is világosságot kapott arra, hogy Jézust kövesse az új és élő úton, amelyet Ő nyitott számunkra. (Zsid. 10,19-20.) Ez valami egészen új volt Aslaksen számára. Ez volt a kezdete a kettejük közötti, élethosszig tartó közösségnek.

Johan Oscar Smith is meglepődött. Sok emberrel találkozott, de kevés olyannal, mint Aslaksen. Igaz és pontos embert ismert meg benne, aki sohasem hanyagolta el a feladatait.

1910. november 30-án Johan O. Smith a következőket írja testvérének, Aksel Smith-nek Aslaksenről.

„Kéri Istent, hogy bánjon vele gyorsan, így részt vehessen a Krisztus szenvedéseiben való közösségben, és szenvedhessen Krisztus nevéért. Rendkívüli ember. Saját maga mondja, hogy az elmúlt hónapban nagy előrelépést tett, és ez így igaz. Aslaksen testvérnek igen gyors felfogóképessége van, és rendelkezik az imádság szellemével is. Vajon mi lesz ebből az emberből?”

Misszionárus Kínában?

Aslaksennek érzéke volt a missziós munkára is. 1911. április 3-án elutazott Londonba, hogy ott misszionárusi képzést kapjon. Terve az volt, hogy miután tanulmányait befejezte, Csilin-be, Kína északi részébe utazik. Az Angliában eltöltött idő alatt rendszeresen levelezett Johan O. Smith-tel. Smith a 1911. május 19-i levelében így ír neki: „Egyetlen teológiai professzornak se engedd, hogy a Krisztusban lévő egyszerűségedet elrabolja… Isten erőtlensége erősebb, mint az emberek ereje.”

„Egyszerűség Krisztusban.” Aslaksen elgondolkodott. Összehasonlította Smith tanítását azzal, amit a missziós iskolában hallott. Az iskolát otthagyta, visszament Norvégiába, és letelepedett Hønefossban. Itt lakott élete végéig, meggyökerezve megingathatatlan hitében Isten szava iránt, és teljes egyszerűségben Krisztusban.

Mindazonáltal Aslaksen tevékeny maradt a missziós munkában is. Mind Hønefoss környezetében, de Norvégia egész területén, sőt, Európa legtöbb országában is nagy lelkesedéssel hirdette az evangéliumot.

„Elias Aslaksen vagyok Norvégiából, egy boldog ember – rendkívül boldog.” Ilyen egyszerűen mutatkozott be, amikor a németországi Leonbergbe érkezett 1956-ban. Nem a magas pódiumról beszélt, hanem lelépett a földre, a hallgatói közé. Ezek az egyszerű és igaz szavak nagy hatással voltak sokakra, akik azon a napon ott lehettek.

„Rendkívül alázatos”

Kåre J. Smith, a gyülekezet jelenlegi vezetője így emlékszik vissza Aslaksenre halála után a „Pásztor és Próféta” című könyvében:

„Rendkívül alázatos volt, és mélyre leszállt, hogy végbemenjen benne az, amit Ura és Mestere végezni akart, és hogy véghezvigye azt, amivel Isten megbízta… Elias Aslaksen az Ige első osztályú szolgája volt.”

Kåre J. Smith egy egészszívű emberről ír. Forró és buzgó emberről, aki az igazságot és annak magját kereste minden területen, ahol a Biblia világosságot adott.

„Hitet ültetett a szívembe. Az egyik beszéde közben születtem újjá, és erőt kaptam az életemben, amely azóta folyamatosan jelen van.”

Aslaksen feláll egy összejövetelen. Arról szeretne beszélni, hogy mit jelent hinni. Hinni úgy, hogy hegyek mozduljanak el. Így mondja:

„Volt egyszer egy idős hölgy, aki el akart mozdítani egy hegyet. Az ő telkén volt, és azt szerette volna, hogy ott sík terület legyen. Tehát azt mondta: »Hegy, kelj fel, és vesd magad a tengerbe!« »Hiszek, hiszek, hiszek« – mondogatta a hölgy magában. Így aludt el aznap este, hogy még elalvás közben is egyre csak ezeket a szavakat ismételgette: »Hiszek, hiszek, hiszek.« Másnap reggel nagyon kíváncsi volt, amikor felébredt, hogy mi történt. Jelent ez valamit? Ha hitt, miért volt olyan kíváncsi? Odament az ablakhoz, és kinézett. A hegy még mindig ott volt. »Ah, gondoltam!« – mondta.

Aslaksen mint vezető

1943-ban Johan Oscar Smith földi futása véget ért. Ezáltal az együttes munka és a belsőséges, mély szellemi közösség váratlanul megszakadt. Legalábbis itt a földön. A szeretet sohasem szakadt meg Aslaksen és Smith között. Az igazság lángoló kardja is ott volt közöttük, de a szeretet sohasem szakadt meg.

Johan O. Smith halála után Aslaksen lett a vezető, ennek ellenére a hatvanötödik születésnapjára szervezett ünnepen úgy beszélt, ahogyan nem várnánk egy nemzetközi gyülekezet vezetőjétől:

„Javíthatatlan voltam; egészen reménytelen eset. Semmi remény nem volt számomra. Istennek úgy tetszett, hogy egy ilyen reménytelen, szegény fickót válasszon ki, és nálam rosszabbat nem talált a földön. Hála és köszönet, hogy kiválasztottál engem, hogy megmutasd nagyságodat, hatalmadat és jóságodat! Minden okom megvan, hogy hálás legyek neked. Mi az, amit nem kaptam? Áldott legyen Isten a magasságokban, áldott legyen Isten a földön, és áldott legyen Isten az élő Isten gyülekezetében!”

Aslaksen nem volt különleges vagy más, mint a többi ember. Isten volt az, aki elvégezte a munkát benne. Így látta maga Aslaksen, és erre az eredményre a Smith-től hallott evangélium vezette el. Ez az evangélium lett számára a megváltás és az egyetlen érdeklődése. Ezért tett meg örömmel mindent, amit tudott, hogy elmagyarázhassa az embereknek azokat a csodálatos igazságokat, amik számára kijelentettek. Egyszer azt mondta: „Nem azért szolgálunk, hogy valakik legyünk, hanem hogy a többiek lehessenek valakik.”

„Az élet Igéjébe vetett hit…

…a legnagyobb hatalom, amely az univerziumban létezik.” A legutolsó újévi konferencián Brunstadban, amin Aslaksen részt vett (87 évesen), kiíratta ezeket a szavakat a konferenciaterem falára. Hatalmas betűkkel egy több méter hoszsú táblára úgy, hogy minden testvér el tudja olvasni. Továbbá arról beszélt, hogy őrizzük meg tiszta lelkiismerettel a hit titkát. Hogy erre eljussunk, először is hinnünk kell, hogy Isten szava igaz és minden tekintetben jó. Továbbá, pedig élő személyes hit szükségeltetik, az iránt, hogy mi magunk is eljuthatunk erre az életre.

1976. január végén Aslaksen egészségi állapota rohamosan romlani kezdett. Kénytelen volt – növekvő buzgósága ellenére – lemondani az összejöveteleken való részvételéről és a missziós munkáról. A következő hónapokban a dolgok tovább rosszabbottak, míg végül május 10-én, 88 éves korában az Úr hazahívta őt. Nyugalomban és békében halt meg otthonában, úgy, mint ahogyan egy gyertyaláng kialszik.

Kb. 800 személy búcsúzott el tőle a temetési szertartás során, amely a legnagyobb volt Hønefossban, amire valaha sor került. A következő napon pedig 1700 testvér gyűlt össze Brunstadban, hogy megemlékezzenek igen szeretett Aslaksenükről.

Mindenkienk nagy reményei voltak vele kapcsolatban, de ez a különleges és egészszívű ember csak egy valakinek adott határozott „igent”. Végre hazajutott Őhozzá.